Hírek

Tartalom megjelenítő

Létrehozva: 2023 október 02.

Teltházas programokkal zárult az idei KÁN Egyetemi Napok

Ismét hangos sikerrel zárt a KÁN Egyetemi Napok, melyre közel 35 ezren látogattak ki. A szeptember 29-október 1, között zajló KÁN Egyetemi Napok ebben az évben helyt adott az állattenyésztők ünnepének, a III. Állattenyésztők Napjának is.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Magyar Mezőgazdaság Kft. szervezésében megvalósuló kiállítás szakmai rendezvényei mellett ezúttal is nagy hangsúlyt kaptak a közönségprogramok, amelyek rengeteg családot vonzottak a kiállítás 3 napján.

A megnyitón Feldman Zsolt az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta, hogy a versenyben a legjobbak maradnak talpon és azok, akik jelen vannak a kaposvári seregszemlén, a szakma legfelkészültebb és legelkötelezettebb tagjai közé tartoznak az országban. 

Dr. Gyuricza Csaba, a házigazda MATE rektora köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy az élelmiszer önellátás és a mezőgazdaság a globális figyelem centrumába került. A MATE épp ezért alapoz olyan vidéki bázisokra, mint Kaposvár, ahol sikerült szintet lépni a felsőoktatás és a szakképzés összekapcsolásában is. 

 

Az egyik legnépszerűbb helyszín idén is a MATE Udvar volt, ahol az egyetem intézetei interaktív játékokkal várták az érdeklődőket, köztük a Szakiskolai Nap keretében mintegy ezer diákot. Ebben az évben is versenyeztek az intézetek standjai, a legimpozánsabb címet ezúttal a Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet érdemelte ki, míg a leginnovatívabb stand a Neveléstudományi Intézeté lett. 

A kiállítás idén is élvezte a Magyar Állattenyésztő Szövetségének támogatását. Együttműködésükkel színvonalas tenyészállat-bírálatok valósultak meg, valamint bemutatóikkal is gazdagították a programot, melyek nemcsak a szakmát, hanem a közönséget is vonzották. 

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége és a MATE kapcsolata kezdetektől kiváló, amire jó példa a két kiemelkedő országos rendezvény, a KÁN Egyetemi Napok és a III. Állattenyésztők Napja közös szervezése. Kaposváron a fajták és a tenyésztési eredmények bemutatása, az állattenyésztő szakma népszerűsítése állt a középpontban. A III. Állattenyésztők Napján Feldmann Zsolt államtitkár kiemelte, hogy ősszel tervezik közzétenni a 2024 végéig várható pályázatok menetrendjét, annak érdekében, hogy a mostani nehéz gazdasági-piaci-finanszírozási környezetben tervezhetővé tegyék a közeljövőt.

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége tenyésztőszervezeti nagydíját a Brit Húsmarhafajtákat Tenyésztők Egyesület kapta, rendkívül színvonalas tenyészállat-bemutatók és szakmai programok szervezéséért. A MÁSZ Tenyésztési Nagydíját idén Pekár László, perekedi hidegvérű lótenyésztő kapta, magyar hidegvérű ménje, illetve a négyes kancafogatának bemutatásáért.

Hagyományokhoz híven idén is számos szakmai konferenciát rendeztek az érdeklődő szakemberek részére.

A kiállítás 0. napján sikerrel valósult meg a 34. Nyúltenyésztési Tudományos Nap, a Halászati kerekasztal, a Hazai Precíziós Állattartás a gyakorlati megoldások tükrében, valamint a Roncsolásmentes képalkotó technológiák a növénytermesztésben: legújabb eredmények és alkalmazási lehetőségek. 

A kiállítás ideje alatt kutatás-fejlesztési szerződést írt alá a fenntartható állati termék előállítás keretrendszerének kidolgozásáról a KOMÉTA 99 Zrt. képviseletében Giacomo Pedranzini ügyvezető igazgató és Dr. Gyuricza Csaba a MATE rektora. 

Az Agrár-felsőoktatási Intézmények Országos Gazdászversenyének gyakorlati fordulója a közönség számára is izgalmasnak bizonyult. A bronzvilla nyertese a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar csapata lett. Az ezüstvillát a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar csapata érdemelte ki. Az aranyvilla pedig Gödöllőre került, a MATE Szent István Campus csapatát illette meg. A tagjai Hoffmann Flóra, Magyar László és Sebők Mihály. A három ötödéves hallgató felkészítő tanára Balláné dr. Erdélyi Márta, egyetemi docens volt.

A közönségprogramok nélkülözhetetlen elemei az KÁN Egyetemi Napoknak, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy több ezer család látogatott ki a kiállításra.

Idén is volt Helyi Ízek Utcája, ahol helyi és környékbeli őstermelők, kézművesek kínálták portékáikat. Nagy sikere volt az Élményligetnek, ahol különféle hagyományőrző bemutatókkal és játékokkal várták a látogatókat. A gyerekek idén is Mesetérkép segítségével barangolhatták végig a kiállítást. A programsorozat elmaradhatatlan eleme a kisállat-simogató, és a Gazdaudvar, amely a MATE új szervezeti egységének a MATE Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium segítségével valósult meg. 

A programok között szerepelt a vadgasztronómiai főzőverseny, amit immár 13. alkalommal rendeztek meg a vadgasztronómia és a vadhúsfogyasztás népszerűsítése céljából. A versenyt az Első Kaposvári Lions Klub nyerte, akik a zsűri véleménye alapján kiváló ragut készítettek a szarvashúsból.  A vadászat „szerelmesei” a Somogy Vármegyei Vadásznapra is ellátogathattak, hiszen idén a kiállítás Élményligetében rendezték az éves vadászati összejövetelt.

A hagyományos állattenyésztéshez kapcsolódó bemutatók mellet a Fedeles Lovardában a közönségprogramhoz az idén a MÁSZ segítségével az állatok genetikai sokszínűségét bemutató program is megvalósult. 

Az elmúlt évek nagysikerű, külön belépőjeggyel látogatható koncertjeit követően idén is nagyszabású zenei koncerttel készültek a szervezők: péntek este Majka adott teltházas koncertet a Fedeles Lovardában.

 

A KÁN Egyetemi Napok főtámogatója az MVM

 

​​​​​​​